Kedvezményezett neve:
Kóka Község Önkormányzata
Projekt azonosítószáma: TOP_Plusz-3.3.1-21-PT1-2022-
Fejlesztés tárgya, célja:
Kóka község óvodai bővítési projektje.
Szerződött támogatás összege:
766 483 261,- Ft
Projekt tartalmának részletes bemutatása:
A pályázat keretében az óvodai férőhelybővítés és korszerűsítés voltak fő céljaink. Az óvoda két épületből állt, amelyből egyet elbontottunk, majd helyére új épületrészt építettünk, míg a másik épületrész megőrizve jellegét felújításra került. A projekt eredményeképpen a jelenlegi hét csoportszobán felül egy további csoportszobával bővült az óvoda, aminek köszönhetően növelhető az óvodai csoportok létszáma. Eszközbeszerzést is megvalósult, melyet egyrészről az új csoportszoba berendezésével, másrészről néhány meglévő, de már nagyon elhasznált eszköz cseréjével valósítottunk meg. Hangsúlyt fektettünk környezetünk megóvására, így napelemes rendszer és hőszivattyú biztosítja a működéshez szükséges energia jelentős részét. A projekt megvalósításának elsősorban társadalmi haszna van ugyanis a megvalósításával magasabb színvonalú és szélesebb körben elérhető szolgáltatás vált elérhetővé a település gyermekei számára. Az épületben olyan új funkciókat (pl.: tornaszoba, fejlesztőszoba) alakítunk ki, amelyek eddig nem voltak biztosítottak a pedagógiai munka során.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2026.03.31.
A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.

Kóka